Nemzetközi labdarúgás

Az első fasiszta edző a Premier League-ben

""

A kinevezés hírére David Miliband elnökségi tag – volt brit külügyminiszter – bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy az olasz tréner korábban többször hangoztatta szélsőjobboldali politikai nézeteit. A Futball a rasszizmus ellen Európában (FARE) nevű szervezet vezetője, Piara Powar a Twitter csevegőoldalon közölte: Di Canio az első fasiszta edző a Premier League-ben.

A Sunderland 31 forduló után a 16. helyen áll a 20 csapatos angol bajnokságban. Elődje, Martin O’Neill menesztéséről szombat este határozott a klubvezetés azután, hogy a Premier League alsóházában tanyázó együttes hazai pályán 1-0-ra kikapott a toronymagasan listavezető Manchester Unitedtől.

A vezérkar – az indoklás szerint – úgy ítélte meg, hogy O’Neill irányításával kevés az esélye az élvonalban maradásra a gárdának, amely az utóbbi nyolc meccsén nem tudott nyerni. A 61 éves O’Neill 2011 decembere óta felügyelte a szakmai munkát a Sunderlandnél.

Di Canio, aki játékosként megfordult többek között a Juventus, az AC Milan, a Lazio, a West Ham United és a Celtic Glasgow csapatában, edzőként előzőleg az angol harmadik ligás Swindon Townt irányította.